Pákozd szemétszedés 2011

Pákozdon is helyt álltak a Pázmándi TOPorgók!

 

 2011.10.08 szombat:

Már hetek óta a szemétszedő túra lázában égtem. Előkészületek: támogatók keresése, útvonaltervek kidolgozása, résztvevők megszervezése és idecsábítása, fizikai előkészületek kivitelezése. Az időjárás a kitolódott nyár után rosszra fordult. Talán esni fog?
Pénteken egész nap rossz idő volt. Bár jóhiszeműen ugyan, de 30-40 fő részvételével számoltam, először szembesültem a ténnyel, hogy jó, ha 20 fő eljön. Már nem csak az időjárás volt szontyoli. Persze itt már nem lehet „feladni” a barátaim, a családom már szabaddá tették magukat, pár pákozdi fiatal is jelezte, hogy jön. A szobában felhalmozott üdítők, ásványvizek, cerbonaszeletek, kesztyűk, zsákok, botok, ennivalók, a feleségeink és szüleink által épp készülő félben lévő sütemények jelezték, már mindenkivel elhitettem, itt nagy dolog fog történni! Várakozásokkal és izgalmakkal tele de jó fáradtan tértem nyugovóra.
Pillanatok alatt eljött a reggel. Bepakoltunk az autóba mindent és lementünk a művelődési házba, aznapi bázisunkra. Kipakoltunk, belaktuk az aulát és elhelyeztük a támogatóink hirdető plakátját.
Kezdődhetett a regisztráció…
Sorra jöttek a „mégsem tudok jönni” telefonok. Végül is 16 aktív résztvevővel számolhattam, illetve kb. 4 fővel, akik előtte és utána a háttérmunkát biztosították.
Az eredetileg tervezett 7 útvonalat, ami nem csak a turistaút hálózatot hanem az összes látnivalót, kirándulóhelyet felölelte volna a településen belül és kívül egyaránt, egyértelműen módosítani, ésszerűsíteni kellett az adott létszámnak megfelelően.
4 csapatot alakítottunk ki 4-4fővel, hogy hatékonyan lehessen dolgozni, haladni.
A résztvevőkre visszatérnék egy gondolat erejéig:

7 fő pákozdi lakos

4 fő pázmándi lakos

2 fő budapesti lakos

2 fő széksfehérvári lakos

1 fő kápolnásnyéki lakos

Én szégyelltem magam, hogy a közel 3.000-es lélekszámú szülőfalumból kevesebben érezték ezt a programot szívügyüknek, mint a környező településekről érkezők! Sőt, az életkor is érdekes volt. Csak gyermekek jöttek Pákozdról, a testvéremet leszámítva.
De ne bánkódjunk! Nem esik az eső!
Mindenki nekivágott a kijelölt terület „felszabadításának”. Nem akarok senkit a részletekkel untatni, így csapatonként az útvonal mellé, csak egy-egy jellemző szösszenetet írnék:

1, Résztvevők:    Halmi István, Kerkuska Imre, Molnár András, Sági Dávid

Útvonal:          Szúnyog-szigeti hajóállomás – Katonai Emlékpark – Arborétum bejáró - műút buszmegálló – kerékpárúon vissza Pákozdra

Észrevétel:      A nagy személyautó és tranzitforgalom miatt kiemelten szennyezett terület.  Gyorséttermes hulladékok, állattetem, sörösdoboz, petpalack, cigarettás doboz, zacskók, zsebkendők és minden, amit el lehet képzelni. Összesen 8 zsák telt meg, a teljesség igénye nélkül!

 

2, Résztvevők:    Barkóczi Bernadett, Hencz Laura, Kerkuska Zoltán, Sipos Csaba

Útvonal:          Szúnyog-szigeti buszmegálló – Barlang-kút – Hurka-völgy eleje – Pákozdi Ingókövek - Művház

Észrevétel:      Az aszfaltút 100 m-es közelében illegális szemétlerakó. Bontott autó, műszaki és háztartási hulladék. Tovább haladva kicsit javult a helyzet. Összegyűjtött mennyiség: 9 zsák. Szintén a teljesség igénye nélkül!

 

3, Résztvevők:    Ács Norbert, György Piroska, Molnár János, Sági Zsolt

Útvonal:          Művház – Gránit-tanösvény – Gomba-kő – Pandúr-kő – Pogány-kő - Művház

Észrevétel:      Rengeteg üvegcserép, zsákban dög! Ezt leszámítva a standard: sörösdoboz, petpalack, cigarettás doboz, zacskók, zsebkendők (energia italos dobozok).

                        Bezsákolt mennyiség: 6zsák.

 

4, Résztvevők:    Kőszegi Henrietta, Kremnitzky Dóra, Torma Csaba és Molnár Gábor

Útvonal:          Művház – Bella-patak – Bella-tó – Bella-forrása – Ingó-kövek - Művház

Észrevétel:      Csak a Művház mögötti 200 m-es szakaszon (a turistaút mellett) két zsákot pakoltunk kb. 2/3-ig. Még jó, hogy 50 m-re van a konténer. Nem is értem miért nem abba dobják az emberek a szemetüket! Bella tóig és környékén újabb 2 zsák. A forrásig 3 zsák, Ingókövekig már csak 1 zsák telt meg félig –

meglepően kevés szemét volt a fenti kopasz területen (lehet a szél befújta az erdőbe?) Tehát 7 zsák szemét!

 

5, Ingókőnél átszervezett útvonal

Résztvevők:    Molnár János, Torma Csaba és Kerkuska Zoltán

Útvonal:          Ingó-kövek – tankpálya - Sárkányröptető-hegy - üdülőövezet – Művház

Észrevétel:      A peremterületek súlyosan szennyezettek, míg a távolabbi autókkal nehezebben megközelíthető területek „mentesítése” könnyebb. Lényegesen kevesebb a mennyiség és az összetétel a petpalack – sörösdoboz – cigarettásdoboz – zsebkendő bűvös négyesére szorítkozik.

„Zsákmányolt” mennyiség: 3 x 110 l.

 

Én az utolsó 1,5 km-t lerövidítve előre siettem a bázisunkra, hogy előkészítsem a terepet a visszaérkező csapatok számára. Kis pakolás és teremrendezés kellett, hogy együtt le tudjunk ülni. A helyi vállalkozóknak és a családtagjainknak köszönhetően a résztvevőket reggel egy kis „csomaggal” tudtam indítani, illetve a becsületes munka után vendégül láthattam!
Zsírosdeszka, üdítők, süteményhegyek és fagylalt mellett beszéltük át a nap tapasztalatait.
Nagyon büszke vagyok a pákozdi fiatalokra, mert keményen és becsületesen dolgoztak az első perctől az utolsó méterekig. Remélem jövőre még többen leszünk, hiszen ez lenne a teljes siker kulcsa! A rendelkezésre álló emberi erőforrás a maximumot hozta ki magából és bizony észre vehető a különbség! A kérdés csak az, hogy meddig? Külön köszönet a Pázmándi TOPorgóknak, akik a résztvevők majd felét adták!

Támogatóink: Pázmándi TOPorgók Természetjáró Egyesület, Molnár János és Családja,

Dr. Németh Attila és Tsa. BT, Gazda Műszaki Bolt, COOP ABC, Rozi Csemege,

Kőműves András, Kossuth Lajos Művelődési ház, Nemeskócsag Álltalános Iskola, 

Pákozd Község Önkományzata, Gabó Cukrászda, Szúnyog-Szigeti Halászcsárda,

Sport Presszó, Nagy Mihály Húsbolt, Mini ABC, Schultz Mártonné Vegyeskereskedés és Vági Zoltán.

  
Pákozd, 2011. október 9.       

Molnár Gábor

Képgaléria.

Kiegészítő információk