Gerecsei Toporgások 2012
Gerecsei TOPorgások
Felvirradt a 31. Gerecse teljesítménytúra napja, és a TOPorgók öt fős különítménye reggel hat tájban már Tatabányán a Jubileum park parkolójában készülődött a hegység meghódítására. Heni, Csiriz és Torma Csabi a húsz kilométeres táv megtételére vállalkozott, Sipos Csabi és jómagam az ötvenet céloztuk meg. Miután a nevezéseket elintéztük, gyors bemelegítésre elvonultunk a túraközpontban található Sport presszóba. A megfelelő izomtónus elérése után következett a kihagyhatatlan indulási csoportkép elkészítése, s fél hét tájékában már a flasztert koptattuk a város határa felé. Nem sokkal később Sipivel karitatív feladatot bevállalva megálltunk egy boltnál, a többiek pedig talpaltak tovább. A feladatot teljesíteni nem sikerült, így igyekeztünk a Heniéket utolérni. Már az utolsó házak között jártunk, mikor a távolban feltűnt a fehérvári különítmény két tagja, Pintér Józsi és Robi. Utánuk iramodtunk. A találkozást megünnepeltük Józsi házi főzésű eszenciájával, majd azzal a lendülettel be is néztünk egy útkereszteződést. Szerencsére gyorsan észrevettük, hogy eltűnt mellőlünk a tömeg, így visszatértünk a helyes ösvényre.
Az első ellenőrző pontot János-forrásnál pillanatok alatt elértük, és befogtuk a fehérváriak harmadik, „büntiben” lévő tagját Lacit is. Egy gyors telefon után megtudtuk, hogy Csirizék nem sokkal előttünk járnak és lassan poroszkálnak. Utánuk iramodtunk. A „poroszkálókat” kemény fél órás „vágtával” sikerült beérni, a Vaskapu túloldalán az Arany-lyuknál. Itt vált ketté a húszasok és ötvenesek távja. Mielőtt a többiek elindultak volna Vértestolna irányába, némi sör kíséretében érzékeny búcsút vettünk egymástól. Nekünk öt kilométeres emelkedő következett a második pontig, a Puszta templomig. Ez egy XIII. századi templom rom, az erdő közepén. Öt kilométer viszonylagos lejtő és némi aszfaltozás után értünk Tardosra, ahol az ellenőrző pont a falu központban, a templom előtti téren volt. A helyiek szokásukhoz híven kisebb sörfesztivállal várták a több mint kétezer túrázót. Mivel nem akartuk megsérteni vendéglátóinkat, így a pecsételés után megpihentünk egy póznára feltűzött régi MZ árnyékában, s ha már ott voltunk megkóstoltuk a sört is. Tardos után újabb folyamatosan emelkedő szakasz következett. Az országos kéken haladtunk, elmentünk az egykori hercegprímási üdülő mellett, s átvágtunk végeláthatatlan medvehagyma mezőn. Huszonegy és fél kilométernél elértük Pusztamarótot, a túra legtávolabbi pontját. Bár még nem voltunk fél távnál, de innen már „csak” vissza kellett sétálni Tatabányára. Mivel Tardoson tankoltunk egy kis dobozos maláta levet, úgy gondoltuk könnyítünk a zsákokon. S ha már kigondoltuk, meg is tettük. Héregig kisebb emelkedők, majd egy hosszabb lejtő következett. Itt az ellenőrző pont stílszerűen a temető oldalában volt. Ez az elkövetkező szakaszt tekintve teljesen helytálló is. Bánya-hegy nincs két kilométerre, de a szakasz az egész túra legmeredekebb, legnehezebb része. Már az alja is embert próbáló, de a felső részt hagyományosan csak „sirató falnak” hívják a gerecsézők. Itt gyakori a fától-fáig, bokortól-bokorig való haladás, de vannak akik nemes egyszerűséggel, négykézláb, a gyökerekbe kapaszkodva igyekeznek feljutni. Viszont aki idáig eljut, kivétel nélkül megmássza a meredélyt. Ugyanis nem igen van lehetőség a feladásra. S ha már fenn van, megy tovább, mivel egy tíz kilométeres csaknem teljesen lejtős rész következik. Monoton, idegőrlő út, még szerencse, hogy félúton, Vértestolna határában van a központi frissítő állomás. Itt végtelen mennyiségű zsíros kenyeret, almát lehetett vételezni, és szódavíz szolgálta a frissülést.
Koldusszálásnál, a hetedik ponton az ifjúsági elsősegélynyújtóknak igazi nagyüzemük volt. Még tíz kilométer volt a célig, de sokak komolyan elkészültek az erejükkel, vagy óriási víz és vérhólyagokat szedtek össze. Újra emelkedő a volt Kisréti Vadászházig, és újabb ellenőrzés. Durva lejtő, majd emelkedés után, már Tatabánya fölött, az M-1 autópálya hídjánál voltunk. Itt már nem is csodálkoztunk, az árokparton rögtönzött tábori kórházon. Durva meleg volt és két kilcsi aszfalton felfelé a Turulig. Ne is essék több szó róla … . Turul, az utolsó pont. Innen már „csak” négyszázhetven valahány lépcsőfok lefelé és egy bő kilométer a városon át, vissza a Jubileum parkba. 48 kilométer és 1340 méter szint után a délutáni napsütésben békésen pihentünk a focipálya kerítésének dőlve és egy-egy hideg kólával a kézben figyeltük a frissebben vagy épp nem őszinte mosollyal sántikáló beérkezőket.
Huszár Attila